
A kisebb lakásokban bizony sokszor szembesülhetünk azzal, hogy mindent alaposan ki kell centizni, pontosan le kell mérni, hogy ne okozzanak gondot a nyílászárók használat közben. Azonban a tolóablakok alternatívát nyújthatnak erre a komoly problémára. Amennyiben osztályozni szeretnénk ezt a típust, két különböző kategóriát nevezhetünk meg. Az első az emelőpaneles, aminek egy, illetve két panellel rendelkező példánya van.
A második fajta pedig nem más, mint a tolópaneles. Ebből szintén találhatunk egy és két tolópaneles változatot. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy melyik tolóablak mellett érdemes letenni a voksot? Tulajdonképpen ennek főként a dizájn és az elrendezés szempontjából véve van jelentősége.
Ugyanis az elsőbe az álló, a második kategóriába pedig fekvő nyílászáróknak nevezhetjük. Természetesen a végleges választásban a kényelem is közrejátszik. Vagyis annak a kérdése, hogy a tolóablakok gyakorlatban történő használatát tekintve melyik nyeri el jobban a tetszésünket és illik a helyiségbe.